Originally published in The Clarinet 49/2 (March 2022). Printed copies of The Clarinet are available for ICA members.

Tribute to Béla Kovács

by Bence Szepesi

English version can be found here

Former ICA President Keith Koons presents Béla Kovács with ICA Honorary Membership, September 2011, Budapest.

Kovács Béla (1937-2021) 1946-ban abban a tatabányai zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, amelyet édesapja alapított. Először zongorán, majd 1949-től klarinéton tanult az Operaház művészénél, Dohnányi Ernő kedvenc klarinétművészénél, Dobos Imrénél. 1951 és 1957 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Balassa György tanítványaként. Főiskolai hallgatóként a Varsói VIT Versenyen 1954-ben negyedik, 1957-ben a Moszkvai VIT Versenyen harmadik helyezést ért el. 1956-tól 1981-ig a Magyar Állami Operaház Zenekarának és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának szólóklarinétosa volt. 1962 és 1972 között a Magyar Fúvósötös tagja volt; 1962-ben a Genfi Zenei Versenyen második, a Budapesti Zenei Versenyen első, 1964-ben pedig Liszt Ferenc-díjat kapott.

Kovács 1975 és 2020 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klarinéttanára, egyetemi adjunktusa (1978), egyetemi docense (1979), professor emeritusa (2009), 2004-ben az udine-i Conservatorio di Musica vendégprofesszora, 1989-tól pedig a grazi Zeneművészeti Egyetem klarinétprofesszora és professor emeritusa volt, de vendégtanár volt a Vienna Konzervatóriumban és a budapesti Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban is. Szólistaként, kamara-, és zenekari zenészként számos helyen fellépett Magyarországon és külföldön egyaránt; kortárs magyar zeneszerzők műveinek bemutatásával másokat is inspirált klarinétművek komponálására. Számos CD- és rádió felvétele vált híressé. Előadóművészi erényei között tökéletes technikáját, stílusbiztonságát és a zenei humor iránti fogékonyságát egyaránt kiemelték. Jelentős volt szakirodalmi munkássága is, több klarinéttal kapcsolatos tankönyvet adott ki, például:

• Mindennapi skálagyakorlatok klarinétra (1978)
• Klarinétozni tanulok 1 (1983)
• Klarinétozni tanulok 2 (1986)

Kovács ezeken kívül több mint 60 művet komponált szólóklarinétra, klarinétra és zongorára, klarinét kamaraegyüttesekre, szaxofonra és zongorára, valamint szaxofonkvartettre. Világszerte legismertebb munkái közé tartozik a Hommage sorozat. Több rangos külföldi verseny zsűritagja volt. Számos állami kitüntetése közül kiemelkedik a Liszt Ferenc-díj (1964) és a Kossuth-díj (1988). 2011-ben a Nemzetközi Klarinétszövetség tiszteletbeli tagjává választották. 40 éves pedagógiai munkája tiszteletére 2015-ben Békéscsabán rendezték meg az I. Nemzetközi Kovács Béla Klarinétversenyt.

Bence Szepesi, Béla Kovács, Stephan Vermeersch

Kovács írta egyszer:

“Hivatásomnak köszönhetően bejártam a világ számos országát, városát, valamint hangversenytermeit, rádió-, és hanglemez stúdiót. Szólistaként, különböző kamaraegyüttesek tagjaként, zenekari turnék során, vagy zenei versenyek zsűrijében sok kitűnő hazai és külföldi művésszel ismerkedtem meg, muzsikáltam együtt, és kötöttem máig tartó barátságot. Előadói és tanári hitvallásomban a bartóki útmutatását tartom a legfontosabbnak: „Csak tiszta forrásból””. (www.Kovácsklarinet.hu)

“Nagyon nehéz bármit is mondani. Egyike voltam azon utolsó növendékeinek, akiknek hangszerrel a kezében mutatott instrukciókat az órán. Sok felejthetetlen vele töltött klarinétórát és pillanatot sorolhatnék fel, amikor a klarinét kvintettjében együtt játszhattam vele vagy mellette ülhettem egy zenei verseny zsűrijében. A legnagyobb élmény mégis az volt, amikor klarinétórán vagy koncerten zenélni hallhattam. Ez az, amit csak hallani lehetett, tanítani nem. Szerencsére a zenéi és a felvételei mindig velünk lesznek.”

– Szepesi Bence, a Magyar Klarinét és Szaxofon Társaság Elnöke, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Szólóklarinétosa, a Miskolci Egyetem Szaxofon Tanára.

“Kovács Béla a magyar klarinétoktatás és művészvilág ikonikus alakja. Szakmai életem legmeghatározóbb személyisége 18 éves korom óta. Öt évig voltam növendéke a Zeneakadémián, majd diplomám után felkért, hogy legyek a tanársegédje. E mellett sokat muzsikáltunk együtt a Liszt Ferenc Kamarazenekarban, majd később az általa alapított Kovács klarinét quintettben. Mellette ülve tanultam meg a rá oly’ jellemző elmélyült muzsikálást, zenei frazeálást. Soha nem volt híve a felszínes, öncélú magamutogatásnak. Ha barátságnak nem is nevezném a köztünk lévő kapcsolaltot – hiszen bizonyos értelemben távolságtartó ember volt -, mégis közel érezhettem magam hozzá. Növendékeként rendszeresen lapoztam a koncertjein, rádió- és lemezfelvételein. Ezen alkalmakkor is leshettem el, és tanultam meg örök időkre, hogy a zenében milyen lényeges tényező az idő, a szünet, a kivárás és a nyugalom. Nem csak a zene kapcsán kerültünk közel egymáshoz. Többször előfordult, hogy felhívott a lakására, ahol együtt néztük a tévét, közös szenvedélyünknek, a focinak hódolva. Köztudottan fanatikus Reál Madrid rajongó volt. Példakép Ő! Méltán sokat emlegetett csodálatos klarinéthangja új színt hozott, új fejezetet nyitott a magyar klarinétozás történetében. Nem is olyan régen beszélgettünk, talán már érezte, hogy az út vége felé közeledik. Azt mondta: “Tudod Zsolt én nagyon elégedett vagyok az életemmel, tartalmas, sikeres és hosszú életet éltem….””

–  Dr. Szatmári Zsolt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem habil. egyetemi tanára, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólóklarinétosa

“Az 1950-es évek közepén, amikor Kovács berobbant a Magyar zenei életbe, mindenki csodálta a különlegesen gyönyörű klarinéthangját. Előtte senki nem hallott ilyen típusú hangot sem hangszínben, sem artikulációban, sem hangindításban. A következő 40 évben számomra és mások számára is ő lett az ideál. Véleményem szerint az egyik legnagyobb zenei erénye volt, hogy soha nem hallottam őt zeneileg rosszul frazeálni vagy stílustalanul játszani, mindig tökéletesen formált és a stílusérzéke is tökéletes volt. Barátként és kollégaként is nagyon közeli kapcsolatban voltunk. Gyerekkoromtól kezdve ő volt a példaképen. Sosem felejtjük.”

– Berkes Kálmán, Liszt Ferenc Díjas Klarinétművész, Karmester

“35 évig voltam Kovács Béla zongorakísérője a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. Ezalatt az idő alatt nem csak a növendékek, de én is rengeteget tanultam tőle zenéről, klarinétozásról, tanításról. Zeneszerzői vénája és kivételes stílusérzéke főleg a Hommages-aiban mutatkozott meg. Sokhoz zongorakíséretet is írt és mindig nagyon örültünk, amikor a legújabbat behozta az órára megmutatni! Ezeket a csodálatos darabokat az egész világon örömmel veszik bele repertoárjukba a klarinétosok. Sokan tudják, hogy kiválóan zongorázott, nem csak klasszikus zenét. Olykor, ha korábban érkezett a tanterembe, leült a zongorához jazzelni, improvizálni, amit nagyon élveztünk és ami felejthetetlen emlék marad!”

– Hernádi Hilda, Zongoraművész

“Ez év októberében volt 40 éve, hogy Kovács Béla tanárként én pedig első növendékként elkezdtük a budapesti Zeneakadémián életre szóló kapcsolatunkat. Kovács Béla a klarinét világának Mozartja, nála tanulni olyan érzés volt, mint egy templomba belépni. Minden alkalommal messzire mutató hangszeres és zenei instrukciókat kaptunk Gyakran fejeztük be a napot a futballpályán jó hangulatban, közös örömünkre. A mi “aranycsapatunk” összeállítása, Kovács Béla, Berkes Kálmán, Balogh József, Bánhegyi Géza, Kiss Gy. László.  A muzsikában és a pályán is tudtuk, hogy egy igazi zseni van közöttünk. Világra szóló hagyatékot örököltünk tőle, amiből életünk végéig meríthetünk. Itt lesz velünk mindig, amíg az égi csapatban újra összeállunk, de ott is Ő lesz közöttünk a Géniusz.”

– Kiss Gy. László, Liszt Ferenc Díjas Klarinétművész